2011. február 12., szombat

Renault Baumgartner Corpus

Az ördög pránát visel?
És piros szegfűt a seggében?

Talán az első ember lett volna a Forma 1 történetében a Baumgartner-csemete, akinek sikerül állami támogatást kijárni :) Szia, Gyurcsány, én is elképesztően tehetséges vagyok, ráadásul 25 cm.

Hétfőn minden akadály elhárult az elől, hogy 2004-ben magyar versenyző legyen a Forma-1-ben, miután Gyurcsány Ferenc sportminiszter bejelentette: a kormány négymillió dollárral támogatja Baumgartner Zsolt indulását. A legrangosabb autós sorozatban már bemutatkozott magyar pilóta így elfogadhatja a Minardi szerződését, amit még ma aláírhat Londonban.
Többhónapos szponzorkeresés végére tett pontot hétfőn Budapesten a Kempinski szállóban Gyurcsány Ferenc sportminiszter, amikor bejelentette: állami pénzekkel is támogatják az első magyar Forma 1-es versenyzőt, Baumgartner Zsoltot. Az idén éppen a Hungaroringen debütáló pilóta szerepléséhez négymillió dollárral, körülbelül 850 millió forinttal járul hozzá a kormány.


A határozat indoklásául a miniszter elmondta: minden kormány feladata, hogy egy "elképesztő tehetséggel rendelkező pilótának lehetőségeihez mérten segítséget adjon. Sokat vacilláltunk, tanakodtunk, amíg a döntés meghoztuk, de a magyarság örül a magyar emberek sikereinek, így Zsolt mellé álltunk." Gyurcsány nem titkolta: szereti a Forma-1-et, mint minden más sportágat is. Azt sem rejtette véka alá, hogy még délelőtt is tárgyaltak a szerződés részleteiről, és hogy Medgyessy Péter miniszterelnök mondta ki a végső szót. (sportgeza.hu 2003-ban)

Renault Baumgarten Corpus

Georg und Magdalena Rikker is emléket állíttatott magának egy Corpus révén

Renault Baumgartner Autócentrum
cím: 1118 Budapest
XI., Budaörsi út 121.
Telefon: 246-3900, 246-3949.

Ajánlott: az Opel Schiller autókereskedés a Váci úton + Forma 1 bemutató a Várban, Palikkal súlyosbítva

Nincsenek megjegyzések: